Kicsit felbosszantott a hír, hogy nem akarják szigorítani a felsőoktatásba kerülés feltételeit az érintettek. Pontosabban a minisztérium kész lenne a módosításra (csodálkoztam is Pistiéken), de a nagy tudású hallgatói önkormányzat ellenáll, a rektorok szintén. Miről is szól a tudósítás pontosan?


„Nincs közös álláspont a felvételi minimumpont emeléséről 2010. január 12. 20:00

Nem született döntés, és közös álláspont sem alakult ki a felvételi minimumpontszám 200-ról 240-re történő emeléséről a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülésén - tudta meg az MTI az ülés után. Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke elmondta, hogy a tárca javaslata szerint 2012-től emelkedne a bekerüléshez szükséges ponthatár. A minisztérium a minőség javítására hivatkozva azt is javasolja a felvételi kormányrendelet módosításában, hogy az emelt szintű érettségiért járó maximum 80 pont 100-ra emelkedjék, így összesen az eddigi 480 ponttal szemben 500 pontot lehetne szerezni.

Az ülésen abban egyetértés volt, hogy fontos a minőségi oktatás. Ugyanakkor ez a lépés nem emeli egyértelműen a minőséget - mondta a HÖOK elnöke. Miskolczi Norbert elmondta, hogy a HÖOK később tárgyal a javaslatról, ám azt feltehetőleg nem támogatják majd.

Az MTI úgy tudja, hogy a rektori konferencia szintén elutasító állásponton van a kérdésben.”


Azaz mindenki egyetért, hogy minőségi oktatásra lenne szükség, de ha tenni is kell valamit, akkor már meghátrálnak. A rektorok véleménye persze érthető. Az intézmények a fejkvótából élnek, majd hülyék lesznek kevesebb diákot beengedni. Még a végén veszélyeztetnék többmilliós fizetésüket. Emelt szintű érettségi jobb elismerése? Ugyan már, melyik büfé szakra vehetnénk fel ezután bárkit is, ha ezt engedjük bevezetni? – gondolják magukban, hátradőlve bőrfoteljeikben.


Persze a hallgatókat sem kell félteni. Tandíj? Tűntetünk! Nyelvvizsga követelmény? Elhalasztatjuk! Felvételi? Eltörölni!

Kérdem én Miskolczi Norbertet, mégis mi a fene emelne a színvonalon, ha nem a hallgatók jobb megválogatása? Két éve kevesebben érettségiznek, mint ahány helyre be lehet jutni. Azaz szinte csak az nem tanul tovább, aki nem akar. Mert mit is jelent a jelenlegi 200-as minimum ponthatár? Például műszaki felsőoktatás esetén ez 2 érettségi tantárggyal elérhető, amiből elég, ha ez egyik (általában kötelezően matematika) épp sikerül, azaz 20%-os, ha a másik szabadon választott (mondjuk informatika) jeles, azaz 80%-os vagy jobb lesz. A százalékok duplázásával ez 200 pontot jelent, és már sok helyre fel is van véve. Akár még államilag támogatott képzésre is, nem csak költségtérítéses formában.

Azaz a 240 pont csak annyi jelentene, nem lehet kettessel bejutni. De ez szerintük nem emelné egyértelműen az oktatás minőségét. Valóban, de rossz lenne, ha mindenki elférne az előadókban, lenne elég vizsgalehetőség. Sőt, megkockáztatom, talán még az oktatók is több figyelmet tudnának fordítani egy hallgatóra. Fúj, undorító, le vele!

Persze tudom, a birkaneveléshez nyáj is kell! Különben ki választana meg például ilyen hökösöket?

 

Szerző: nyomasek_bobo  2010.01.13. 00:39 Szólj hozzá!

Címkék: felsőoktatás felvételi érettségi hök ponthatár

A bejegyzés trackback címe:

https://bobo.blog.hu/api/trackback/id/tr171668241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása