Szűk fél évvel az országgyűlési választások előtt bármilyen találgatás elmeháborodott cselekedetnek látszik, de mivel már megkezdődött a kampány, még időben, józan fejjel le akartam írni, mit várok. Íme tehát az előző posztomban megjelent első fordulóra vonatkozó becslés kibontása:

 

Első és legfontosabb dolog, amit el kell mondanom, hogy a számok teljesen szubjektívek és a saját véleményem mellett max. a korábbi választások tanulságain alapulnak.

 

A részvételi adatokat nem becsültem meg, de valószínűleg nem tévedek sokat, ha mintegy 5 millió szavazó részvételével számolok. Nézzük a sorrendet:

 

Munkáspárt 0,2%
Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzátennem. Ennyi hithű kommunista még van talán az országban.


MDF-SZDSZ 5,1%
Sokan őrültnek tarthatnak ezért, de ne feledjük, 2 rendszerváltó pártról van szó, több mint 20 év tapasztalatával és országos (bár erősen erodálódott) szervezeti rendszerrel. Ne nézzük hát le őket, bármennyire is kicsi az esélyük. Ha tényleg össze fognak, a Bokros vezette listával (és a mögötte állók anyagi erőforrásaival) egyszerre 3 rétegből kaparhatják össze a bejutáshoz szükséges szintet. Egyfelől ott vannak a talajt vesztett liberálisok, másrész a Fideszben csalódott konzervatívok, harmadrészt a Bokrost kedvelő baloldaliak.


LMP 5,2%
Ez még talán az előzőnél is nagyobb bátorságnak tűnik, ha nem lennének bíztató jelek. Az egyik ilyen, hogy a Centrum párt már bizonyította, van 4-5%, aki egyik oldalra sem akar szavazni ilyen vagy olyan okokból, de otthon se maradna. Másrészt az EP választáson a semmiből szereztek majd 70.000 szavazót, szinte nulla kampánnyal (a többiekhez viszonyítva). Ha tehát meg tudnak maradni az elkövetkezendő hónapokban középen, távol tartva magukat a politikai kalandoroktól, valamint sikerül egy jót szervezett, országos kampányt végigvinniük, nem csak álom maradhat a bejutás.

Jobbik 9,5%
Ahogy már hivatkoztam az előbb az EP választásokra, most is azt teszem. Szerintem az a majd félmilliós tömeg, akik akkor a Jobbikra szavaztak, a lehetséges támogatóik számának maximumát is jelentik. Tehát 10%-ot meghaladó támogatottságot csak lényegesen alacsonyabb országos részvétel mellett várok, mert hogy minden radikális elmegy szavazni, abban biztos vagyok.

 

Mszp 22%
Jelenleg a közvélemény-kutatók szerint 20% alatt állnak a biztos szavazók tekintetében, de ők nem sejtik, amit én. ;-) Mégpedig azt, hogy minden idők legdurvább negatív kampányára számítok. És az a réteg, aki a 300 Ft-os népszavazás után a Fideszhez csapódott, a kétharmad-patás ördög-Mikola-Semjén-Kövér „hívószavakra” feltehetőleg elfordul a jobboldaltól, akikre anno az Mszp kvázi megbüntetéseként szavazott. De nem is kell mindet meggyőzniük, elég, ha inkább otthon maradnak, csak ne a Fideszre voksoljanak.

 

Fidesz(+KDNP) 58%
Ehhez nincs mit hozzá fűznöm, ennyi a maradék. Még ha kisebb pártkezdemények pár tized százalékot levonnak belőle, nagyságrendileg kb. ennyi várható. Ne feledjük, ez a szám is majd hárommillió embert jelent. Hogy elég lesz-e a kétharmados többséghez, az már más kérdés, de annak megbecsülésére már igazán nem vállalkoznék.

 

Szerző: nyomasek_bobo  2009.11.08. 17:00 12 komment

Címkék: választás 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://bobo.blog.hu/api/trackback/id/tr811509425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

statez 2009.11.08. 17:53:15

A nagy kérdés az, hogy melyik SZDSZ-szel fog össze az MDF. Erre ugyanis jelenleg képtelenség válaszolni. Az egy pillanatra nem kérdés, hogy Dávid-Herényi páros viszont bárkivel, ha akad olyan, aki vele igen.

Rosenfeld Koppány · http://magyarinfo.blog.hu 2009.11.08. 18:18:27

Szerintem teljesen reális az elemzésed. Mondjuk én az LMP-nek többet jósolok, most mérnek neki 3-4%-ot, és ezt még valószínűleg megduplázza addig.
MSZP-t viszont nem jósolnám 18% fölé.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.11.08. 18:32:01

@statez: ahogy már elkezdték, feltehetően a helyi szdszeseket "veszik meg". Budapesten meg az mszp-nek is érdeke, hogy a harmadik helyen ne a jobbik álljon, mert csak így lehet esélyük a 2. fordulóban, ha a 3. visszalép a javukra. De ez is csak pár egyéni mandátumot jelenthet.

statez 2009.11.08. 18:53:35

@nyomasek_bobo: A kis pártoknál a legkuszább a helyzet, mindegyik az SZDSZ szavazóira pályázik, ezért szerintem sem lesz MDF-SZDSZ összefogás, ez a Retkes-féle SZDSZ sorsát meg is pecsételi. Kérdés, hogy az LMP milyen kampánnyal tud előállni, mert az meg az MDF-re nézve lehet végzetes, bár Bokros húzónév az SZDSZ-szavazók számára. Kérdés még az is, hogy a töredék SZDSZ-csoportok hajlandó-e összeállni párttá, mert az tovább bonyolítja a dolgot, és csökkenti az MDF esélyeit.

2009.11.09. 10:41:21

Egy SZDSZ összefogással az MDF végképp kihúzná a talajt korábbi szavazói alól, inkább valószínű a Fidesszel történő valamiféle együttműködés.

Az LMP, ha sikerül neki országos listát állítani, biztos, hogy jóval 5% fölött fog szerepelni. A gond, hogy ehhez pénz és aktivisták kellenek, mindkettőből kevés van nekik.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.11.22. 18:29:03

1. nem igazán értem a Munkáspárt "kiemelt" státuszát. Ennyi erővel a frissen alakult MEBal is ott lehetne kb. kétszer ennyi szavazattal (csak pestről is)
Ugyancsak 0,2-0,4% lehet még a még kitartó csurkisták csapata is...

2. felettébb hiányolom a listáról 600e aláírást gyűjtetett Seres Mari "Civil Mozgalom" fedőnevű pártját.
Csornán 2 hete "4%"-ot ért el a jelöltje, amit ő máris úgy reklámoz, hogy íme, már csak 1%-ra van a bejutástól!
Meggyőződésem, hogy ANNYIT ő is fog kapni, mint az LMP - amely "mellesleg" Csornán el sem tudott indulni, ami azért egy intő jel - legalábbis az "országos" lefedettséget illetően...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.11.22. 18:47:57

@1.szolo (B.A.): igazad van, minden bizonnyal sokkal több párt indul jövő tavasszal a választásokon. Ezek közül én azokat emeltem ki, akik véleményem szerint országos listát is képesek lesznek állítani. Valószínűnek tartom, hogy jövőre talán vége lesz annak a gyakorlatnak, hogy a "nagy pártok" által kellő ajánlószelvényhez juthatnak a tényleges választókat nem képviselő "ál" pártok, akiknek egyetlen szerepe, hogy szétaprózzák a szavazatokat az ellenfél oldalán. Ha ugyanis valamelyik párt ezzel lebukna, a bizonytalan szavazóik rögtön elpártolnának tőlük.

A munkáspárt csupán abból az okból maradt a listán, amit oda is írtam. Én nagyra becsülöm, ha valakik ragaszkodnak az elveikhez, annak dacára, hogy abszolút mást tartok helyesnek.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.11.22. 19:12:48

@nyomasek_bobo:
A Munkáspárt kapcsán írt véleményeddel egyetértek.
Ugyanezen alapon becsülöm én is a MIÉP mellett kitartókat.

Azonban épp az ő példájuk mutatja, hogy a kispártokat nem csak a nagyok "generálják" (persze azok is!:(, hanem működik az "osztódással" szaporodásuk is:
- Munkáspárt -> Munkáspárt 2006
- MIÉP -> Jobbik MM
- Élőlác MM -> LMP (itt a Védegylet a közös "ős":)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.11.22. 19:22:05

@1.szolo (B.A.): Bocs, lemaradt egy igen fontos adat!

Az országos lista feltétele legalább 14, de Budapest+Pest megyével együtt már minimum 22 egyéni jelölt állítása...
Ez ugye 16.500 érvényes jelölés.
Igen, ennyi még talán kitelik a Munkáspártból...
Nade most jön a poén:
- a ferencvárosi időközin is megvolt a szükséges 750 cédulájuk, mégic CSAK 63 (azaz Hatvanhárom!) szavazatot kaptak...
Lehet, hogy 2010-ben "intenzívebben" rá kellene állniuk a "mozgóurnás" szavaztatásra?!

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.11.22. 19:48:42

@1.szolo (B.A.): az időközi választásokat nem hasonlítanám össze egy az egyben az országos választással, a túl alacsony részvétel torzítja az adatokat.

Az általad említett minimum 16.500 ajánló is legalább egy félországos szervezetet igényel, abból pedig nincs sok. Még ha fel is szívják magukat a választásokra, pár milliárdot be kéne tenni a kampányba, ha valamelyik át akarná ugrani a küszöböt. Ezért is lett konc az MDF: könnyebb egy létező pártba beszállni, persze csak ha hagyják.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.11.22. 20:24:05

@nyomasek_bobo: Nehezebb dió
"a CM párt esete Seres Marival..."

Őt nem sorolnám a kreatúrák közé, még ha látszólag "hátszeles" is, ez csak azért tűnik így, mert ő gátlástalanul elfogad bármilyen oldali segítséget az előbbre jutásához. (-a Munkáspárttól a Bombagyárig gyűjtöttek neki!:)

Ami az előzményeket illeti, valóban ott a kis "Magyar Szociális Zöldpárt" a háttérben...
Azonban ő "egyedül" már jóval sikeresebben meglovagolta a "civil családanya" imázst (de vajon miért nem láthatjuk a férjét SOHA?;).
A média is minden oldalról felkapta, mint "érdekességet", és persze a "túloldali" támogatókat is mögé képzelte mindegyik.
Mégis igen egységesen kihúzta alóla a talajt a parlament a "költségtérítés" (név) megszüntetésével...

Csorna alkalmával a (szentkorona-elvű!) Magyarok Szövetségével fogott össze, de ez azért még nem gátolta meg abban, hogy egy további népszerűségét növelő gesztust tegyen a Slágerrádiónak, Bochkornak betelefonálva, hogy szívesen támogatná őket aláírásgyűjtéssel, és a honlapján keresztül is...

Ambíciói nem kicsik:
"Bízunk benne, hogy sokan megértik, miért fontos egy olyan új szervezet, mely nem pártoskodni akar, hanem következetesen kiáll a kiváltságok és korrupció ellen, valamint tesz a magyar nemzet mesterséges megosztásának megszüntetéséért és átgondolt nemzeti gazdaságpolitikával kiutat mutat a válságból."

Aki a pártját a "Civil Mozgalom" fedőnév mögé rejti, (miközben aláírást gyűjt a párt-LISTA és a párt-támogatás eltörléséért!) az mindenre képes a bejutásért, mindegy milyen áron!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.11.22. 20:34:36

@nyomasek_bobo: ÉN SEM hasonlítanám össze, de az illető pártelnök asszony még ERRE IS képes! (Demagógia felső fokon!)
Avagy: "Van jövője ezen a pályán..."

Azért úgy is lehet csinálni, ahogy az LMP teszi - nagyon okosan -, hogy ajánlószelvény-ígérvényeket gyűjt be az ország minden részéről.
Ez olcsó, és otthonról a fotelból is elvégezhető. Kérdés, hogy mennyire lesz elegendő. Az a "16.500" (érvényes) cédula most nem egyben játszik, mint az EP-nél, hanem az 5*(2*750)+(4*750)+(8*750) képletből jön ki, vagyis 5 megye 2-2 körzete, + Pest m. 4, és Bp. 8 körzete.
Szóval tényleg nem "kispálya";)
süti beállítások módosítása